Csapatban könnyebb a munka


Legyen szó lakott vagy lakatlan épületről, ingatlanjaink biztonságáról mindig érdemes megfelelően gondoskodni, hiszen az ellopott értékek mellett jóval nagyobb károkozást könyvelhetünk el, ha betörés áldozatai leszünk – gondoljunk a felfeszített zárra, a betört ablakokra és akár a megbontott tetőre. Igen, valakinek a mi tetőnkre is fájhat a foga.

 

Kihasználatlan területen jobban kell figyelnünk, hiszen nem járunk minden nap a környéken, és ezt a rossz fiúk is tudják, emiatt gyakran környékeznek meg üresen tátongó házakat, épületeket. Nemrégiben történt, hogy a Patentot egy üresen álló épülethez riasztották. Az elfogók szinte a rendőrökkel együtt érkeztek ki, akik egy kisebb hajsza után még időben elcsípték a tetőlemezeket feszegető tetteseket. Ha a környékbeliek nem veszik észre időben a cselekményt, jóval nagyobb lenne a kár.

 

Ebből is látszik, hogy a Patent a lakókkal és a rendőrséggel is szoros kapcsolatban áll, hiszen nélkülük sok esetben nehezebb lenne az elfogók dolga. Ez igazi csapatmunkát jelent.

A lakók részéről elmondható, ha valaki a saját családjának biztonságáról gondoskodik, az már egy jó jel, emellett látszik, hogy aktívak és figyelnek a világra is. Ez pedig már egy lépés afelé, hogy biztonságban éljenek, és biztonságos legyen a környezetük.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Jó munkáért megbecsülés jár

Az üresen hagyott ház is lehet biztonságban!

Pár kattintás a biztonságodért