Hol tároljam értékeimet a lakásban?


Még most is sokan csak a készpénzben bíznak. Mindig elmosolyodunk, ha azt halljuk a nagyitól, hogy előveszi a „dunyha alól” a megtakarított pénzét, holott ez komoly dolog! Értéket – legyen az pénz, ékszer, egyéb tárgy - nem szabadna illetéktelenek által is elérhető helyen tartani. Szerencsére egyre több megoldás közül válogathatunk, amelyek elérhető áron – akár már 10-20 ezer forinttól - biztosítják, hogy akár a nagyi is biztonságban tudhassa pénzét.

Az akciófilmekből jól ismert számkombinációs széfek, páncélszekrények könnyedén megvédik értékeinket, ehhez azonban nem árt először tájékozódni!

Míg a széf egy kisebb, egyszerűbb konstrukció, addig a páncélszekrény egy komolyabb, masszívabb megoldás. Előbbit kisebb mennyiségű és értékű tárgyak elhelyezésére, utóbbit komoly védelemre szoruló értékek esetében érdemes használni.

Mindkét megoldás esetében többféle zárról, biztonsági megoldásról beszélhetünk. A több számjegyű kódoktól az egyszerű kulccsal való nyitáson át egészen a biometrikus megoldásig szinte minden lehetséges, ha széfekről, páncélszekrényekről van szó.

Fontos döntés, hogy lakásunkban hol helyezzük el a szekrényt. Érdemes falba vagy padlóba süllyeszteni, mivel így csökkentjük a támadási felületet, illetve sarokba vagy más beépített bútor közelében elhelyezni, ahol megnehezítjük az esetleges feltörést. Egyszerű, de bevált módszer ruhákkal, berendezési tárgyakkal eltakarni a szekrényt, így időt veszít a betörő, és ha rendelkezünk riasztóval, ez az apró trükk akár meg is akadályozza a kifosztást.

Természetesen a leghatásosabb módszer, hogy elkerüljük az áldozattá válást, ha kombinált megoldásokkal tesszük biztonságossá lakásunkat: biztonsági ajtó, zár, riasztó; de a távfelügyeleti rendszer az egyik legtutibb megoldás. Keresd a Patent szakembereit, hogy biztonságban tudhasd Te is otthonodat!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Jó munkáért megbecsülés jár

Az üresen hagyott ház is lehet biztonságban!

Pár kattintás a biztonságodért