Ne odázzuk el a biztonság kérdését!



Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy már építkezéskor gondoljunk az otthonunk védelmére, hiszen belegondolni is rossz, hogy olyan házba költözzünk, amely egy illetéktelen behatolásra emlékeztet bennünket.

Az emberek biztonsága mindennél fontosabb, a Patent ezt tudja, ezért azt javasoljuk minden lakás- és háztulajdonosnak, hogy távfelügyeleti rendszerrel előzzék meg a betöréseket.


Ennek beépítése nem jár kosszal, rendetlenséggel, így a kész lakásba is bármikor beszerelhető, azonban az építkezések alatt jóval egyszerűbb a feladat. A kábelek könnyebben rejthetők, csatornázhatók, emellett a bútorok mozgatása alól is mentesül a beszerelő, ami sokszor gondot okozhat. Plusz egy szerkezetkész lakásban könnyebb felmérni a kockázatokat, mit hova érdemes felszerelni.


Természetesen arra is van lehetőség, hogy az építkezés alatt csak a lehetőséget biztosítjuk a rendszernek, azaz elvégeztetjük a szakemberekkel a kábelek és egyéb eszközök beépítését, majd beköltözés után élesíttetjük azokat. Ha előre tervezünk és gondolkodunk, az mindig megtérül!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Jó munkáért megbecsülés jár

Az üresen hagyott ház is lehet biztonságban!

Pár kattintás a biztonságodért